2016. máj 14.

U80 Smartwatch, okosóra teszt

írta: wallee
U80 Smartwatch, okosóra teszt

Elértünk egy olyan időszakhoz, amikor már mindenből létezik "okos". Ebben a blog bejegyzésben egy okosórát fogok bemutatni, természetesen a kínai piacról.

Mitől lehet okos egy óra?  Mit kellene tudnia egy órának a pontos idő megjelenítésén kívül? Még sok más hasonló kérdést tehetnénk fel ezzel kapcsolatban. Ha ennyi "smart" eszköz vesz minket körül már, ideje, hogy az óránk is az legyen. Hogy szükséged van-e erre, a bejegyzés elolvasása után eldöntheted.

Jelen cikkben egy klasszikus, elterjedt kínai terméket fogok bemutatni, még pedig a legismertebb nevén U80 típusú smartwatch-ot. De honnan is indult el ez az egész?Az első okosórákat a Pebble, Sony, Samsung gyártók kezdték el forgalmazni. Hazai mezőnyben az áruk miatt nem nagyon terjedtek el. Ezeket az eszközöket kezdték el lemásolni távol keleti barátaink. Sok esetben ugyanaz a kinézet, ugyanazt a tudást tudták produkálni. Minőségbeli különbségről nincs tapasztalatom, mivel a neves gyártók óráit nem használtam.

Az U80-as típus a kínai piacon már másfél éve kapható. Az első darabokat 60$ környékén árusították, ami még mindig barátibb ára volt egy Samsung Galaxy Gear árához képest. Ma ezt a típust kintről már 15$ - átszámítva 4-5000 Ft - környékén megkapható. Ennyi pénzért egy egyszerű digitális órát sem kapunk itthon újan.

Az óra egy egyszerű papír dobozban érkezett. A képeken látszik, hogy a 4 hetes utazás a Föld körül megviselte.

p_20160514_150149.jpg

Mit tartalmaz a doboz? 

p_20160514_150411.jpg

A doboz tartalma nem sok. Kicsomagolás után a dobozban csak az okosórát, egy micro USB adatkábelt, valamint egy angol, kínai nyelvű kezelési utasítást találunk. Természetesen az órát nem tudtam egyből működésre bírni, mivel le volt merülve. A töltéshez nem a saját a USB adatkábelét használtam, hanem a telefon töltőjét. Az is tökéletesen egy óra alatt feltöltötte. Nagy előnye, hogy nem egy speciális töltő aljzatot kapott, hanem a szabványos micro USB-t.

Közelebbről megvizsgálva az órát, jobb oldalon csak csak a bekapcsoló gombot találjuk.A bal oldalán helyezték el a hangszórót, a mikrofont, valamint a töltő csatlakozót találjuk.

p_20160514_150537.jpg

p_20160514_150524.jpg

Maga az óra érintő kijelzős, az elején három apró érintő gombot is találunk, amiket a gyártó az androidos telefonokról nyúlt le. Az óra test egyszerű műanyagból készült. A szíj minősége megkérdőjelezhető (nekem nem tetszik), de egy órásnál bárki kedvére cseréltetheti.

p_20160514_150515.jpg

Bekapcsolás utána következő kép fogad minket:

p_20160514_150353.jpg

A bekapcsolás mellé kapunk egy kezdő hangot is, ami a régi polifónikus csengőhangú telefonokhoz hasonlít. Legszívesebben törölném!

A kezdőképernyőn az akkumulátor töltöttsége, az idő/dátum, Bluetooth, lépésszámlálás, valamint egy tevékenység jelzőt találunk. A menübe való belépéshez a kijelző bal alsó sarkán található érintő gombot kell használnunk.

A párosítás a telefonnal egyszerű volt. Párosítás után a telefon már kapcsolódott is az órára. A beállítások menüben találunk egy apk nevű pontot, ahonnan QR code-n keresztül a Pla áruházból letölthetjük az alkalmazást a telefonhoz, ami elviekben felesleges, mert sima párosítással is hozzáférünk a telefonunkon tárolt hívás, névjegy,  tartalmakhoz. Ahhoz, hogy az órán tudjuk olvasni az üzeneteket, ahhoz már programra van szükségünk.

A menübe lépve a következők fogadnak minket:

p_20160514_150613.jpg

Minden képernyőn négy ikont találunk, többet elhelyezni sem lehetett volna a kijelző mérete miatt. Bluetooth, telefonkönyv (belépve az összes névjegyet megtaláljuk, sőt hívni is tudjuk partnereinket), Dialer ( tárcsázó, innen telefonszámot begépelve tudunk hívást indítani), Messages (SMS-ekhez férünk hozzá).

A következő lapon a : 

  •   Calls ( híváselőzmények )
  •  BT notice ( BT értesítések )
  •  BT music ( zenelejátszó irányítása )
  •  BT camera ( telefonon találhat kamerát tudjuk vele kezelni ) találjuk.

p_20160514_150620.jpg

A harmadik lapon a: 

  •  Settings ( idő/dátum, csengőhang, hangerő beállításokat találjuk)
  •  Anti Lost ( ha nem találnánk a telefonunkat, ezzel a funkcióval, hang/rezgés alapján megkereshetjük )
  •  Power Saving ( Ki- bekapcsolásra van lehetőség, igazából én csak a gyengébb fényerőt vettem észre bekapcsolása után )
  •  Tools ( Naptár, ébresztés, számológép, stopper) található.

p_20160514_150627.jpg

Az utolsó lap a következő funkciókat tartalmazza:

  •  Rest ( hosszantartó tétlenséget jelzi)
  •  Drink ( folyadék bevitelre figyelmeztet, beállítható mikor jelezzen)
  •  Pedometer ( lépésszámlálás, elégetett kalória mennyisége található)
  •  Sleep monitor ( alvásfigyelés )

p_20160514_153537.jpg

Technikai adatok:

Képernyő típusa: TFT
CPU: MTK6260 ARM7 360MHz
RAM: MTK6260 128MB
Bluetooth: v3.0 + EDR, HSP 1.2
Kijelző: 1.48″, 240×240
Akkumulátor: 230mAh
Készenléti idő: 160 óra
Beszélgetési idő: 3 óra
Extrák:  Lopás elleni védelem, Cseppállóság
Funkciók:  SMS-szinkron, Pedométer, Rezgő hívásjelző, Telefon funkciók, Energiatakarékos üzemmód
Mérete: 46 x 42 x 9.9 mm

 

Összegzés

Hívás jelzésre, fogadásra, indításra, kihangosításra tökéletes. A többi már csak extra funkció, aminek nagy részét az ember nem is fogja használni. Még az ébresztés funkciót emelném ki, amit sok esetben hasznosnak találok. Ennyi pénzért, amit kapunk több, mint elég. Egyelőre én saját magam sem tudom, hogy milyen funkciókra lenne szükségem egy okosórában, de egy biztos ezeket a funkciókat nem mellőzném!

Szólj hozzá

kína teszt okos smart otthon band intelligens rendelés electric smartwatch okosotthon okoskarkötő u80